Mi a különbség a wakesurfing, wakeboard és wakeskating között?

Gondolkodtál már azon, hogy mi a különbség a wakesurfing, a wakeboard és a wakeskating között? A cikkben bemutatjuk ezt a három sportot és aztán eldöntheted, hogy csak az egyiket, vagy mindhármat kipróbálod.
Mi a különbség a wakesurfing, wakeboard és wakeskating között

Az biztos, hogy valami közös van ebben a három sportban: mindegyik vízi sport és voltaképpen vízen történő szörfözést takar mind a három. Mindhárom esetében szükség van egy hajóra, legalább a sporttevékenység első „lépéseinél”. Mind a három sportnál akrobatikus trükkök, ugrások és forgások is vannak bőségesen, tehát jó kis állóképességre és izmos lábakra van szükség.

A legnépszerűbb vízi sport vitathatatlanul a wakeboard. A sport közeli testvére a vízisínek, de mégsem teljesen ugyanaz. Voltaképpen ez egy extrém sport, amit a szörfözés ihletett. Kétféle wakeboard létezik. A motorcsónakos és a kötélpályás. A wake szó, nyomdokvizet jelent, míg a board szó a deszkát, amelyen a versenyző áll. Voltaképpen ez egy szörfdeszkás sport, amelynek nem más a lényege, minthogy a deszkán álló személy minél több trükköt tudjon bemutatni. A csónak körülbelül 35 km/h sebességgel halad. A három sport közül ez a legbiztonságosabb.

A wakesurfing esetében is szükség van egy hajóra, csónakra, de csak az indulásnál. A wakesurfingnál is egy deszkán áll a szörfös, de úgy lovagolja meg a hullámokat, hogy nem csatlakozik a hajóhoz. A motorcsónaknak csak annyi a szerepe, hogy extra hullámokat ver – éppen ezért minél nagyobb súllyal rendelkezik, annál jobb – és a csónak keltette hullámokat lovagolja meg a szörfös. Amikor a csónak életre kelti a hullámokat, a szörfös elengedi a kapaszkodót és meglovagolja a hullámokat.

A wakeskates leginkább abban különbözik a másik két sporttól, hogy sokkal több trükkök végrehajtását teszi lehetővé. A sportoló személy voltaképpen a vízen gördeszkázik. Itt is szükség van egy csónakra. Voltaképpen a wakeskates, a wakeboard adaptációja. A deszka, gördeszkához hasonló és ez a vízi sport, cipőben végzendő. Habár többféle gördeszka is készül. Az egyik típushoz szükség van cipőre, míg a másik esetében mezítláb is lehet jobbnál – jobb trükköket véghezvinni. A különbség a deszka méretében is megmutatkozik. Jóval kisebb, mint a fent említett, másik két sport esetében.

A cipőnek mindenképpen gumitalpúnak kell lennie, amely nem szívja meg magát vízzel. Továbbá a biztonságos sport érdekében szükséges még a mellény és a sisak is. A sporthoz vontatóerő is szükségeltetik. Ez több minden is lehet, például nagyon népszerű a motorcsónak, de a vontatóerők között ott van még a kábelpálya és a jet –ski is.

Mindhárom sport nagyon hasznos, hiszen nem csak a testi egészséget biztosítják, hanem nagyfokú logikát, összpontosítást és koncentrációt igényelnek. Ezzel az agyi készségek, kognitív funkciók is fejlődnek. Nem beszélve a sport, mentális hatásairól. A szabad, friss levegőt nem is említettük. Kutatások szerint, a természetben –akár vízben végzett – sporttevékenységek sokkal egészségesebbek, mint az edzőteremben végzett sportolás. Hiszen ilyenkor friss levegővel telik meg a tüdőnk és jóval több oxigén kerül a szervezetünkbe, mintha bent, azaz egy edzőteremben edzenénk. Ráadásul ezeket a sportokat soha nem egyedül, nem magányosan végzik a szörfösök, hanem barátokkal, akikkel felhőtlen perceket töltenek együtt. Márpedig a tudományos kutatások is azt sugallják, hogy a szociális kapcsolatok is maximálisan hozzájárulnak az egészség megőrzéshez.

Kapcsolódó cikkek

Természetes szépségápolás - Építsd fel 5 lépéses rutinod!

Természetes szépségápolás - Építsd fel 5 lépéses rutinod!

A természetes szépségápolás tökéletes alternatívát kínál, ha a bőröd minősége és egészséged megőrzése miatt fontos számodra, hogy káros anyagoktól mentes és tiszta forrásból származó kozmetikumokat használj.

Étel trendek - a rovarburgertől a csokis hummuszig

Étel trendek - a rovarburgertől a csokis hummuszig

Nem csak a divat változik évről évre, hanem a kulináris újdonságok is.

Egyre népszerűbb a second hand: ma már a régi számít menőnek

Egyre népszerűbb a second hand: ma már a régi számít menőnek

Akkora az érdeklődés a second hand divat iránt, hogy beszálltak a luxusmárkák is