Gyümölcsgőzölő, passzírozó, joghurt készítő, blúz, női felső, lány ruha, gyerek ruha, hálóing, gyerek pizsama
A Tchibo webáruház heti ajánlata a nyarat ünnepli, annak számtalan ízével és lehetőségével, ugyanis csinos nyári ruhák mellett konyhai eszközöket (melyek sok esetben dekorációnak sem utolsók) is találunk benne – vagyis mindent, ami egy kellemes nyári összejövetelhez szükséges! A ruhák esetében egytől egyig kényelmes, a nagy melegben is kellemes viseletet biztosító darabról van szó, míg a konyhai eszközök szokás szerint sok esetben több funkciót is egyesítenek magukban, a dekorációs kellékekkel pedig valóban teljessé válhat a varázslatos hangulat!
Levek, zselék és gyümölcspépek saját kezűleg: ha ezt az ötletünket szeretnénk megvalósítani, akkor a nemesacél gyümölcsgőzölőre van szükségünk, amely a hozzávalókat különösen kíméletesen, gőz segítségével hevíti fel, így megőrizve azok aromáját, színét, ízét, valamint a bennük található vitaminokat és ásványi anyagokat. A levek esetén a kimagozást és a hámozást is elfelejthetjük, így gyorsabbá téve a folyamatokat – ráadásul a héjban található értékes összetevőket is megőrizhetjük. Az elkészült leveket tölcsér és maszatolás nélkül, a gőzölőhöz tartozó beépített tömlővel juttathatjuk át az üvegekbe. Ha pedig kimagozott gyümölccsel dolgozunk, akkor tiszta gyümölcspépet készíthetünk. A több darabból álló gőzölő egyes elemei külön-külön is használhatók, például gyümölcsöskosárként vagy fedeles főzőedényként, így igazán sokoldalú, többfunkciós eszközzel gazdagíthatjuk a konyhai készletet!
Az édes vagy pikáns finomságok befőzése önmagában is remek program, amit még különlegesebbé tehetünk, ha az elkészült lekvárokat, befőtteket vagy krémeket a szettben kapható csavaros fedelű befőttes üvegekbe tesszük zárásként! Ha csak most ismerkedünk a befőzéssel, akkor a receptjavaslatok is sokat segítenek majd, a vidám, jó minőségű nyomással készült, tartós szívecskés-feliratos, illetve epres minta pedig kezdők és profik számára is biztosítja a vidám hangulatot munka közben! A 212 ml-es üvegek (melyek üveg része 230°C-ig, fém fedele pedig 110°C-ig hőálló) 6 és 24 darabos szettben is kaphatók, hogy mindenki az igényeinek leginkább megfelelő mennyiséget szerezhesse be belőlük!
Ha már befőzés: a különböző krémekhez és zselékhez néha passzírozott alapanyagokra van szükség, ilyenkor pedig jó, ha elő tudjuk venni a nemesacél passzírozót, amely kiváló minőségével és két betétjével (egy finomabb és egy durvább) tökéletes végeredményt biztosít a passzírozásban – ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a kész lekvár is a lehető legfinomabb legyen! Az eszköz főtt zöldségek és gyümölcsök passzírozásához készült, 18/10-es nemesacélból, valamint kivehető passzírozó elemmel és tekerővel, nyelénél fogva pedig kényelmesen felakasztható, így a helytakarékos tárolása is megoldható.
A mérőpoharas konyhai mérleg segít a pontos mennyiségek kimérésében, ráadásul nem csak súly, hanem űrtartalom esetén is! A klasszikus mérőpohár piros kerete egy nagyméretű LC kijelzővel ellátott mérleg, így lesz teljes és helytakarékos ez a praktikus darab, hiszen egymásba illesztve két eszközt is tarthatunk egy helyén. A készülék a súlyt 1 grammos lépésekben jelzi ki, de más mértékegységet is választhatunk, ha a receptben úgy szerepel, és nem szeretnénk átszámolgatni, a hozzámérési funkció pedig megkönnyíti a különböző hozzávalók összekeverését. A 100 és 1000 ml közötti skálabeosztású mérőpohár kényelmesen, mosogatógépben is tisztítható, a mérleg pedig automatikus kikapcsolás funkcióval kíméli a bele való CR2023 típusú elemet.
Akár egy 1 perc alatt készíthetünk felvert tejszínt a szilikon keverő és kinyomó flakon segítségével, ráadásul elektromosság vagy habpatron nélkül, egyszerűen csak a flakonban található keverőgolyókat használva! A habtejszínt a zárt flakonba töltve, majd azt egy percig erőteljesen rázva készül el a kellemes és ízletes hab, amivel aztán kedvünkre dekorálhatunk és ízesíthetünk italokat, gyümölcsöket és desszerteket is, a készlethez tartozó 4, díszítésre szolgáló kinyomócső közül a megfelelőt kiválasztva. A kis alkatrészek biztonságosan tárolhatók a flakon fedelében, ami talpként is használható – így mindig könnyedén megtalálunk mindent ahhoz, hogy még gyorsabban készítsük el a finom tejszínhabot!
Belül GREBLON® B1 tapadásmentes bevonattal készült a szív alakú sütőforma szett két, egyenként kb. 350 ml-es darabja, így tapadásmentesen süthetők benne a finomabbnál finomabb sütemények! A kívül piros, belül krémszínű formák önmagukban is esztétikus látványt nyújtanak, azonban használatba véve őket még édesebb élmények várnak ránk! A szivárgásmentes, szorosan záró aljjal rendelkező formákhoz receptjavaslat is tartozik, így egy percre sem jöhetünk majd zavarba a konyhában, ha szeretnénk elkészíteni első szív alakú süteményünket!
Sütés-főzés közben is fontos, hogy a lehető legtisztább legyen a munkaterület, ha pedig ezt vidám hangulatot árasztó eszközökkel érhetjük el, annál nincs kellemesebb! A 4 darabos vágódeszka szett és a 3 darabos konyharuha szett épp ilyenek, hiszen színes, gyümölcsös mintával dobják fel a hangulatot, miközben segítenek abban, hogy tiszta felületen dolgozhassunk! A mosogatógépben is tisztítható, 16x24 cm-es vágódeszkák formatartó, higiénikus melaminból készültek, és akvarellhatású, vidám mintákkal lettek ellátva, csakúgy, mint a kiváló minőségű, tiszta pamutból készült konyharuha szett darabjai, amelyek nem bolyhosodnak, viszont remek nedvszívó képességgel rendelkeznek – továbbá akasztókkal a praktikus tárolás végett!
Sütés és főzés után jöjjön egy kis fagyasztás, a fagyasztott joghurt készítő gép által, amivel gyorsan és egyszerűen készíthetjük el az ízletes és hűsítő finomságot! Az egyszerűen használható géppel akár 25 perc alatt az asztalra varázsolhatjuk a népszerű desszertet! Az átlátszó fedélen található betöltőnyíláson át könnyen és pontosan adagolhatjuk a hozzávalókat a bevonatos fém fagyasztótálba, amely duplán hőszigetelt az optimális hűtés érdekében. A csúszásgátló talpainak köszönhetően sima felületen is stabil géppel mi magunk dönthetünk arról, hogy mennyi cukorral készítjük el a desszertet, így az egészségünkre is jobban ügyelhetünk. Mindemellett a tisztítása is egyszerű, hiszen a motoron és a fagyasztótálon kívül minden alkatrészt berakhatunk a mosogatógépbe!
Erős üvegből készült a hideg italok szervírozásához ideális italadagoló üveg, amely kényelmes adagolást biztosító króm csapolófejjel készült, de megjelenésénél fogva az asztal egyik hangsúlyos dekorációs eleme is lehet. Elöl nyárias minta díszíti, belül pedig akár 5 liter üdítőt vagy bólét is tárolhatunk benne. Széles fedélnyílásán keresztül nagyobb méretű hozzávalók vagy épp dekorációnak szánt egész gyümölcsök is elhelyezhetők benne, így ízléses és étvágygerjesztő módon kínálhatjuk a frissítőket (amelyekhez receptjavaslatot is találunk a csomagban), zárja pedig kívül tartja a rovarokat. A csapolófejet és zárat levéve az üveget mosogatógépben is tisztíthatjuk.
Gyümölcsök, zöldségek, fűszerek, palackok tárolásához, de egyszerűen csak dekorációnak is remek választás a kétféle méretben (kicsi: 30x10x15 cm, nagy: 32x15,5x22 cm) kapható, tartós gumifából készült fehér faláda, amelyekből az azonos méretek kialakításuknál fogva stabilan egymásra is rakhatók. A mutatós felirat a kisebb ládán „little things” vagyis apróságok, míg a nagyobb ládákat „home” vagyis otthon felirat díszíti. Egyszerűen, nedves ruhával is letörölhetők, így a tisztán tartásuk sem okoz gondot. A ládák természetesen eredeti funkciójukra, pakolásra is remekül használhatók, hiszen teherbírásuk 10 kg!
Ha nem otthon szeretnénk élvezni az elkészült finomságokat, akkor is találunk praktikus darabokat a kínálatban: a BPA mentes, 3 darabos uzsonnásdoboz szett darabjai különböző méretben és mintával készültek, így használaton kívül egymásba helyezve tárolhatók, használat esetén pedig többféle élelmiszer számára kínálnak praktikus tárolási lehetőséget. A fedelek egyik sarkán található fülnek köszönhetően könnyedén kinyithatók, így egy vidám piknik esetén gyorsan hozzájuthatunk a bennük tárolt falatokhoz!
Piknikezéshez, de bevásárlás után a vásárolt ételek hazaszállításához is ideális megoldás a 28 liter űrtartalmú epermintás, összehajtható hűtőkosár, amelyben a belső szigetelésnek köszönhetően tovább maradnak frissek az élelmiszerek. A fedél kétutas cipzárral készült, a kosár alumíniumkerete pedig különösen könnyű, hogy inkább a benne lévő finomságok adják meg a súlyt! A használaton kívül helytakarékosan összehajtható kosár külső anyaga strapabíró és letörölhető, a fogantyúknál található párnák pedig kényelmes hordozást tesznek lehetővé. Kipakolás után alapvetően elegendő szellőztetni, illetve szükség esetén meleg vízzel, és minimális mosószerrel megtisztítani.
Az otthoni étkezések vidám hangulatához járul majd hozzá a 10 személyes, epermintás asztalterítő, amely tiszta pamutból készült, vízlepergető kidolgozásának (vagyis kül- és beltéri használatra is tökéletesen alkalmas) köszönhetően pedig igazán könnyen kezelhető, hiszen a foltok egy nedves kendővel letörölhetők róla. Ha mégis a mosás mellett döntenénk, akkor egyszerűen dobjuk be a mosógépbe, majd egy vasalással frissítsük fel a terítő folttaszító kidolgozását – így a fehér alapon nyomott epermintás darab sokáig marad majd praktikus és kellemes hangulatot biztosító kiegészítőnk az étkezések során!
A kellemes pamut anyag nem csak a konyhai textíliák esetén szerepel a kínálatban – a ruhaneműk legkedveltebb alapanyaga is egyben, ebből készült ugyanis a rózsaszín csíkos, lyukhímzéses női blúz lágy esésű, szövött anyaga is – ráadásul biopamutból! A hosszú ujjú felső hullámos szegélyű derékrészét és kerek nyakán található V-kivágását is mutatós lyukhímzés szegélyezi, hátul pedig kissé húzott hátpasszé ad különleges megjelenést ennek a darabnak – amely 36-48-as méretig kapható, így mindenféle testalkattal viselhetjük ezt a csinos, nőies, mégis visszafogott megjelenést biztosító felsőt!
Lágy esésű, biopamuttal készült kevert pamut-Lenzing Modal® anyagból készült a carmen-nyakkivágású, vagyis a vállat ízlés szerint szabadon hagyó, vagy épp takaró piros női felső, amelyet tiszta pamutból álló, kontrasztszínű, mutatós lyukhímzés díszít az ujjakon, így téve igazán egyedivé ezt a csinos darabot! Egy egyszerű, farmeres szettet is különlegessé varázsolhatunk vele, így biztos, hogy minden szem felénk fordul, ha ezt a felsőt választjuk a megjelenésünkhöz! Méretezésénél fogva (S, vagyis 36/38-tól egészen XXL, vagyis 52/54 méretig kapható) a nőies megjelenést minden testalkattal élvezhetjük majd, ahogy a ránk irányuló figyelmet is!
A piros szín a kislányok számára is jó választás – különösen, ha szeretnének valamelyest összeöltözni a csinos carmen felsőt viselő anyukájukkal! A piros lány ruha szintén lyukhímzéssel készült, bőrbarát, tiszta pamutból, teljesen bélelt kialakítással. A lyukhímzés a kis ruha esetén az alsó szegélyt díszíti, ezúttal nem kontrasztos, hanem a ruha színével egyező színben. A hát felső részén rejtett cipzár található a kényelmes, könnyű öltözködés érdekében, ráadásul a ruha 98/104-től egészen 170/176 méretig kapható, így egészen különböző korú kislányok számára is választhatjuk a divatos nyári megjelenéshez!
Ugyanilyen méretekben kapható a flitteres, kék jerseyruha is, amin a népszerűségükből mit sem veszítő, átfordítható flitterek gondoskodnak két különböző megjelenésről is, amelyhez elég csupán egy mozdulat – a cseresznyék színe megváltozik! A bőrbarát, tiszta biopamutból készült ruha anyaga különleges szerkezetű fonalból van, így különösen kellemes viseletet biztosít. A derékrész gumírozott, oldalt pedig két zseb is található rajta, így nem csak kényelmes, hanem praktikus viselet is lesz a meleg nyári napokra, akár pihenéssel, akár játékkal telnek majd!
A meleg nyári napokon az éjszakai viselet különösen fontos a jó közérzethez és a pihentető alváshoz, a kínálatban pedig szerencsére ilyen darabokat is szép számmal találunk, kicsiknek és nagyoknak egyaránt! A fehér, női rövid ujjú hálóing puha single-jersey anyaga biopamuttal készült, melyet elasztánnal kevertek a formatartás és a tökéletes kényelem érdekében. A kerek nyakkivágású hálóruhán egy igazán mutatós részlet is található, hogy lefekvéshez készülődve és közvetlenül ébredés után is igazán csinosak lehessünk, ez pedig nem más, mint az alsó szegélyen található halványkék, tiszta pamutból álló, skandináv stílusú lyukhímzés!
A kislányok számára is találunk tiszta biopamutból készült éjszakai viseletet: az epres rövidnadrágos pizsama puha single-jersey anyaga lágyan öleli körül a testet, kényelmes viseletről gondoskodva nem csak az esti mókázáshoz, hanem az azt követő mély, pihentető alváshoz is! A szett egy fehér, rövid ujjú felsőből (epres felirattal) és egy rugalmas derékrészű, masnival díszített nadrágból áll, amelynek anyaga rózsaszín alapon kis epres mintájú– így a komfortérzet mellett a vidámság is adott lesz, a legmelegebb éjszakákon is!
Ha még több konyhai eszközt és kényelmes ruházati terméket szeretnénk találni egy helyen, akkor ne habozzunk megnézni a teljes heti kínálatot – biztosan találunk majd kedvünkre való darabokat!